Alkotói, Orbán Eszter műfordító és Márton László festőművész irodalmi, zenei, tudományos műveket, gondolatokat ültetnek át a növények nyelvére. A megvalósult kertfordítások „virágnyelven” beszélik el mindazt, amit az eredeti mű, filozófia, munkásság a maga eszközeivel közöl. A Metaflora-kertek alkotói nem a művekben esetlegesen szereplő növények elültetésére vállalkoznak, hanem az adott mű elvont módon való újrafogalmazására egy másik nyelven, nevezetesen a kert nyelvén.

Az elsőként megvalósult „kertfordítás” Kaffka Margit Színek és évek című regénye alapján készült. A kert növényekkel, terméskövekkel, objektekkel, valamint a köztük uralkodó viszonyokkal fejezi ki a regény főszereplőjének a korabeli társadalmi viszonyok által meghatározott életét, megidézve egyúttal Kaffka Margit stílusjegyeit is.

A Magyar FordítóHáznak helyt adó balatonfüredi Lipták villa udvarában található kert Kaffka Margit 1912-ben megjelent Színek és évek című művének átültetése a növények nyelvére. Ahogyan az emberi életre, úgy a kertre sem látunk rá a maga egészében, mindig csak egy adott pillanatát érzékeljük. Évszakonként más és más képet mutat.

A regény Pórtelky Magda, egy a társadalmi konvenciók igájába szorult, egykor nagyravágyó, ám a sivár magyar vidéki közegben hervadozó, kiszolgáltatott, gyenge akaratú nő kudarcos élettörténete saját elbeszélésében. A kert egy már korábban használt, kavicsos térrel övezett ágyásba került, jelezve a főszereplő életének nagyfokú determináltságát. Az ágyást körülvevő rozsdás szegély szintén a korlátok közé szorítottságot és az elavult társadalmi szerkezet hivatott megjeleníteni. A kertet köves felület uralja, ahogyan Magda élete is a kilátások, kitörési lehetőségek nélküli, mozdulatlan magyar vidéken, a hanyatló dzsentrivilágban zajlik. A főszereplő lánykori szépsége, vágyai, magabiztossága ott virul a látványos, feltűnő, késő tavaszi nősziromban, míg a később nyíló hajladozó, kúszó, támaszt igénylő növények, a virginiai veronika és az iszalag, a függetlenség, az önállóság hiányát jelzik.

A kert hamar őszi képet kezd mutatni, hiányoznak a nyárutón és később élénk színű, feltűnő virágot hozó növények. Dominálnak a sötét színek, a lila klemátisz, a tűzeső, a tollbuga, kifejezendő Magda korán beköszöntő öregségét. Ugyanakkor a hátsó részen elhelyezett szibériai som, leveleit lehullatva, tél elején vörösbe öltözik és a kert pompájává válik. Ez a váratlan szín a deres és sötét tónusú, kopárabb környezetben a reflexió, a számadás megjelenése az életét egyébiránt befejezettnek tekintő Magda időskorában. A tükrök egyszerre utalnak a Magda sorsát is meghatározó hagyományos női szerepre és jelképezik az önelbeszélésben megjelenő szembenézést az elmúlt élettel.
A kert sűrűn beültetett, színes, illatos, megidézve Kaffka érzéki, impresszionista stílusjegyeit, a jelzőhalmozást, a hangutánzó szavakat, a neologizmusokat.